Farok kopaszodás
A farok kopaszodása, vagy más néven patkányfarok, nagyon sok görényt érint,
többségük élete során valamikor átesik rajta. A mögötte lévő okok változóak
lehetnek, nem minden állatnál vezethető vissza ugyanarra az okra. A farok
kopaszodását kísérheti a bőrön lévő mitesszerszerű képződés, ami valójában
a bőr által termelt faggyú, ami -akárcsak embernél- attól fekete, hogy a
különböző porok, kosz eltömítik a pórusokat. Ezek a kis fekete pöttyök
kézzel kinyomhatók. Gyakori jelenség, hogy a szőrhullás kora tavasszal,
az első meleg idő érkezésével, szinte pár nem alatt tűnik elő, majd késő
ősszel, a hideg idővel magától rendeződik, vagy hogy csak vedlés környékén
tapasztalható. Van, hogy semmilyen betegség sem található mögötte, de van,
hogy igen –függetlenül attól, hogy évszakváltáskor magától rendeződik-e vagy sem.
Tévhit, hogy a farok kopaszodása minden esetben, csak és kizárólag esztétikai kérdés.
Általánosítva, azt szokták mondani, hogy valamilyen stressz okozza. A stressz
lehet fizikai eredetű (pl. betegség) vagy akár érzelmi eredetű is. Jó kérdés,
hogy tényleg valós vagy csak szűk körű tapasztalat-e az, hogy a ketrecben
tartott görényeknél gyakoribb? Remélhetőleg, idővel erre is választ fogunk kapni.
Néhány probléma, ami okozhatja a farok kopaszodását:
Atka
A görényeknél leggyakoribb atkák, természetesen a fülben élnek, de gyakori, hogy alvás
közben a farokra is kerül. Ott is okozhat farok kopaszodást, de később innen vissza is
fertőzhetik magukat, ezért atka kezelésére olyan szer ajánlott, ami erre tekintettel van.
Létezik bőratka is, bár ritkább, ami a bőr alá rakja petéit és miközben a bőr szabadulni
próbál tőlük, hámlani kezd.
Kezelése atka elleni szerekkel történik, melyek mind vénykötelesek, sőt, injekció is létezik
ellene. Megelőzésre Stronghold vagy Advocate kölyökmacskáknak való spot-on ajánlott.
Gomba
Gombás fertőzés jellemzően gyulladással, viszketegséggel és szőrhullással (mintha letarolták volna)
jár, ami aztán a test más tájaira is átterjed, de az is lehet, hogy a szőrhullás az egyetlen tünet.
Felismerése a tünetek alapján történik, vagy a mintaként vett kaparékból való tenyésztéssel.
Kezelése gomba elleni szerekkel történik, mint pl. a Nisoral, Bradobad, vagy Imaverol. Egyes
gombás fertőzések hasonló tünetekkel járnak, mint az atka.
Vitamin vagy nyomelem hiány/túladagolás
Az ismeretlen eredetű, görényekre jellemző farok kopaszodást összefüggésbe hozták vitamin, pl B6 vagy
A vitamin, netán nyomelem hiánnyal. Valószínűleg, a pontosabb megfogalmazás az, hogy ilyen is okozhatja.
Felismerése gyakorlatilag úgy történik, hogy a többi ok kizárható. Természetesen, gombás és atkás
fertőzés mellett is felmerül az immunrendszer gyengesége, így azok kezelése mellé vitamin készítmény,
vagy nyomelemeket is tartalmazó készítmény adása, illetve, az étrenden történő változtatás is segíthet.
Nem felejtendő, hogy egyes vitaminok túladagolása is ugyanolyan tüneteket okoz, mint a hiány, ezért
erre is érdemes gondolni. Van, akinek nyáron pl. vitaminpaszta, máj, szív, tojás elhagyása vagy mennyiségének
csökkentése is segít.
Fogkövesség, fogínygyulladás
A fogkövön, lepedéken olyan baktériumok szaporodnak el, ami öntisztogatás közben a farokra is kerülhet és a
farok szőrének kihullását vagy ritkulását is okozhatja, így van, hogy a fogkő eltávolítása, a szájüregben lévő
gyulladás kezelése is segíthet a probléma megoldásában.
Hormonális eredetű farok kopaszodás
Ivaros állatokra is jellemző lehet a farok kopaszodás, ami ha a többi lehetőség (fertőzés, vitamin hiány) kizárható,
akkor valószínűleg hormonális eredetű. Ilyenkor segíthet bőrtápláló vitamin adása, a bőrön lévő mitesszerek
kinyomkodása, érzékeny bőrűeknek ajánlott mitesszer elleni lemosók használata, de ivartalanítás nélkül újra
és újra elő fog jönni. Jellemzően, fiatal állatokat gyakrabban érint, mint későbbi ivarzáskor.
Az ivarzó állatok között külön figyelmet érdemel a nőstények farok kopaszodása, amikor jellemzően nem a farok
végéről hullik ki a szőr, hanem a farktőtől, ami aztán átterjed az alhasra is, ugyanis ez egyértelműen hormonális
eredetű. Előzménye, hogy az állat pérája már hetek, netán hónapok óta megduzzadt, vagyis a nőstény tüzel.
Az ilyen jellegű kopaszodás ösztrogén mérgezés (túltüzelés) tipikus kísérő tünete. Minden esetben a
leghamarabbi ellátás szükséges, mint pl. ivartalanítás, vagy legalább egy elkötött hímmel való pároztatás,
mert az ösztrogén mérgezés kezelés nélkül, egyedtől függően előbb vagy utóbb az állat halálához vezet. Hormon
injekció nem ajánlott, csak ha az elkötött hím már nem veszi fel a nőstényt, vagy az ivartalanítás már túlságosan rizikós.
Rejtett, vagy csendes tüzelés miatt, hasonló tünetek mellett erre azoknál a nőstényeknél is érdemes gondolni, akiknek
ivarzását nem kíséri a péra megduzzadása, de az állat még ivaros, hiszen a túltüzelés szövődményei őket is érintik.
Ivartalanított állatoknál is előfordulhat hormonális eredetű farok kopaszodás. Gyakran a mellékvesekéreg megbetegedés
egyetlen első tünete a szezonális szőrhullás a farkon, valamikor az ivartalanítást követő 1-2 évben, és csak később
jelennek meg egyéb tünetek, mint pl. szimmetrikus szőrhullás a test többi részén, az ivarzás jelei, stb. A betegség
felismerése elsősorban hormon méréssel (ösztrogén és progreszteron) történik.
Allergia
Az allergia is okozhat szőrhullást. Leggyakrabban táplálék allergia (elsősorban csirkehúsra, vagy más baromfihúsra)
jön szóba, de természetesen, a környezetben lévő egyéb tényezők, mint pollen, tisztítószer, por, stb. is okozhat
allergiát. A szőrhullás más testtájakra is terjedhet és gyakran kíséri viszketegség, esetleg bőrpír vagy egyéb
bőrelváltozásos tünetek.
Ha semmilyen ok sem található
Ha semmilyen ok sem található, akkor vitamin, nyomelem hiányra, gyulladásra, vagy hormonális eredetre érdemes gyanakodni,
bár van olyan patkányfarok, aminek oka még nem ismert, csak azt tudni, hogy szezonális, kezelés nélkül magától rendeződik,
és előfordul, hogy egyik évben jelentkezik, a másikban nem. Igazából, minden olyan esetet, amikor az atka és egyéb kezelések
is hatástalanok, a "nem ismert hátterű" farok kopaszodáshoz sorolunk, amiről csak annyit tudunk, hogy általában nyáron jön
elő, lakásban tartott, ivartalanított hímeknél gyakoribb, ősszel magától rendeződik. Segíthet a mitesszerek kinyomása, a
farok mosdatása, de legtöbbször csodákra nem képes. Hogy mégis mellékvese okozza-e, legtöbbször a következő években a
további megjelenő tünetekből sejthetjük de még így sem feltétlenül van a kettő között összefüggés.
A betegségre vissza nem vezethető farok kopaszodással kapcsolatban egy kérdőív kitöltésével segítheted az esetleges okok
felkutatását. A kérdőív nem egyezik meg az Állatorvosi Egyetem endokrín eredetű szőrhullásokra koncentráló kérdőívével,
tőle független. Kitöltött kérdőívet olyanoktól is várnak, akik nem tapasztaltak farok kopaszodást, hogy minél több
adatot lehessen összehasonlítani.
A kérdőív letölthető itt.
Vélemények a cikkről
Nem érkezett még hozzászólás.